" A lényegesen korszerűbb, de az 1960-as évek fejlesztésének eredményességét jelezte az Ikarus gyár új
és az eddigieknél csak rövid ideig használt járműtípusa az
Ikarus 556.

 Hossza - 1 0885 mm - már megfelelt az Union Internationale Transports Publics (UITP) által ajánlott méreteknek.
A korábbi nagy alapterületet elfoglaló megoldásoktól eltérően padló alatti motorral épült
és az eddigi járműtípusokat meghaladó teljesítménnyel.
Ennél a típusnál alkalmazták először a Rába (MAN-licenc) 2156 HM 6U típusú hathengeres,
141 kW teljesítményű, soros elrendezésű, padló alatti dízelmotort, amelynek hengerűrtartalma 9572 cm
3.
Befogadóképessége (
27 ülő és 75 álló) túlszárnyalta az előző típusokét, magasabb ablakaival barátságosabb lett.
Vezetőfülkéje már csupán a vezetőülést foglalta magába, tiszta levegőjű, nem zajos munkahely volt.
Kifogásolni lehetett viszont az ajtóelrendezést
(1-2-2). Bár már középső ajtót is alkalmaztak,
de az ajtóméretek nem feleltek meg, az első ajtó 800 mm, a középső 1100 mm, míg a hátsó 1600 mm széles volt,
azaz az első ajtó egy utasnak széles a középső kettőnek szűk, míg a hátsó kettőnek széles, de háromnak keskeny volt."

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
 

Termékismertető

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

 

Az Ikarus 556-os járművek is 1964-ben jelentek meg Budapest tömegközlekedésében.
Az első évben 28 lépett szolgálatba (1964 és 1972 között 274-et vettek állományba).

Hatósági vizsga
időpontja
Rendszáma Szolgálati
hely
Alvázszám Motorszám Megjegyzés
1964.01.08. GA 81-01~GA 81-05 Fürst 556-00-002~006/63 619.xx  
1964.07.20. GA 07-38II** Récsei 556/3 EO 680/468-12  
1964.07.20.~65.01.04. GA 81-06~GA 81-28 Fürst, Récsei 556-70-001~023/64 619.xx  

** Ikarus tulajdonú IK 556/3L típusú autóbusz, amelyet kísérleti üzemre a FAÜ 1964. július 20-tól december 31-ig átvett.
(Férőhely: 25 ülő-, 75 állóhely, önsúlya 9280 kg.)
A FAÜ a kísérleti üzem után a PKV-nak adta át, ott GA 62-66 frsz.-on üzemelt.

1964 január 8-án a "Fürst" garázsból indultak útnak az első Ikarus 556 típusú autóbuszok. GA 81-01 az Ikarus 556 típus "0"-szériájának első kocsija, amit társaival együtt,
 

1970-től átrendszámoztak. A GA 81-01 a GA 82-14 rendszámot kapta. A GA 81-04-nek maradt a rendszáma.

A GA-81-04, még a 4-es viszonylaton, 1965-ben.

A GA 81-16 és a GA 81-17 1968-ban átkerült a VOLÁN-hoz, ahol emeletes buszt építettek belőlük.

   
A két fotón a kis viszonylatszámjelzős 556-os kocsi átépítésekor.

 

GA 81-26
Alvázszáma: 556.70-021-64, új rendszáma: GA 82-36
1964.12.30 Récsei 1977.04.07 Récsei

 

Átrendszámozás
időpontja
Eredeti
rendszám
Fődarabcserét követő
új rendszám**
Megjegyzés
1970.01.13.~1970.07.20. GA 81-01~GA 81-03 GA 82-14~GA 82-16  
Nem lett átrendszámozva GA 81-04 - 1967.05.10. Különjárati városnéző***
1970.01.13.~1970.07.20 GA 81-05~GA 81-13 GA 82-17~GA 82-25  
1970.01.13.~1970.07.20 GA 81-14 GA 82-26 65.09.06. rendszámelvesztés miatt
a még szabad GA 81-29-re számozva.
1970.06.08. GA 81-13 GA 82-27  
1969.10.03 GA 81-16 & GA 81-17 GA 81-17 `Emeletes autóbusz építéshez átadva
20. AKÖV-nek (Budapest)
1970.01.13.~1970.07.20 GA 81-18~GA 81-28 GA 82-28~GA 82-38  
1973.02.02. GA 82-30 ex. GA 81-20 GB 33-94 A vállalati KISZ. bizottságnak átadva*

**A KPM autó-felügyelet 4559-7/69 számú engedélyével felújításkor az eredeti fődarabokat a sorozatgyártásnál alkalmazottakra cserélték.

1968-tól a sorozat végül is a GA 81-31-től kezdődik, és a "GA"-s forgalmi rendszámok közül a GA 82-75-ig tart.
A GA 81-32-nek rendszáma elveszett átszámozva GA 82-08-ra **.

Az állomány, korábbi és további változásai

Év Nyitó
állomány
+
-
Állományváltozás Záró
állomány
Egyéb
1964 0 (+28) GA 81-01~81-28 28  
1966 28 (+1) GA 81-29 (65.12.31) 29  
1967 29 (-1) GA 81-04 28 különjárati
állományba
1968 28 (+52)
(-2)
GA 81-31~82-00; GA 82-09~82-13
GA 81-16; GA 81-17*
78 * Emeletes busz átépítés
A 4-es 5-ös viszonylaton közlekedő
Ik 620-asokat cserélték fel ezzel a szállítással
1969 78 (+30) GA 81-76~82-00; GA 82-09~82-13 108  
1970 108 (+35) GA 82-40~82-74 143  
1971 143 (+50) GC 45-01~45-50 193  
1972 193 (+78) GC 45-51~46-13; GC 47-15~47-29 271 Ekkor már keveredik
a rendszám az Ik-280-asokkal
1973 271 (-1) GA 82-30 ex. GA 81-20 270 KISZ. busz
 
Évszám Meglévő állomány Selejtezés db. Záró állomány Egyéb
1975 270 -8 262  
1976 262 -61 201  
1977 201 -50 151 Átminősítés
Oktatóbusz: GC 45-64; GC 45-88
Munkásszállító: GC 45-28; GC 45-41
1978 151 -77 74  
1979 74 -57 20 Átminősítés
Oktatóbusz: GC 45-64; GC 45-88
Munkásszállító: GC 45-28 autóbuszállományba véve;
1980 20 -20 0  

Az Ikarus 556-os típusból 1964 és 1972 között 274-et vettek állományba.

Tovább az Ikarus 180-asokhoz
vagy
Vissza az autóbusz-közlekedés történetéhez

 
GA 81-49
Hatósági vizsga: 1968. január 4.állományból törlése: 1976. február 1. Alv.sz.:556.71-030/67. Motor:D614 a motorcseréig
Mint az első képen is látható, a sofőrje nagyon odafigyelt a járművére, festegette, díszítgette.
A hűtőrácson látható
Ikarus jel is csak ezen a járművön volt, akkor már.
Nagy Zsolt Levente** kimutatásában található, hogy 1971. január 18-tól "a KPM Af 4137/70 sz. engedélyével
D2156 HM 6 U típusú Rába-MAN motor és AS 70-6 típusú sebességváltó került beépítésre. 500000 Km-t futott."**
A 155-ös gyorsjáraton járt a 155-ös csuklósításáig.

A második kép pár évvel előbb készülhetett a busz 1974-ben a Főműhelyben elvégzett felújítása előtt.

     
 
GA 82-09
1969 november 11-i szállítású Ikarus 556. "Récsei" garázs üzemeltetésébe került.
1976. július 6-án törölték az állományból.
505 ezer kilométert futott
D 614-es motorral szerelték, Alvázszáma: 556.72-167/69**

 
 Az 1972-es sorozat, még a gyár udvarán,
júniustól már a BKV kötelékében.

A GC 45-31
 
1971. augusztus 18-án helyezték forgalomba és 1978. október 19-én vonták ki.
Még forgalomban.
Egy kisebb baleset a Pasaréti úton!
 

 

Ez a felvétel a Budapest (Kör)Szállónál készült.
Ez már nem mondható kisebb balesetnek.
 
Alvázszáma: 556 72/1920/71**
Selejtezés után
 
és egyetlen túlélőként
Szentendre - múzeum
 


Selejtezés

GA 82-74
Az utolsó GA-s rendszámú Ikarus 556
1970. október 2-án érkezett és 1979. december 29-én selejtezték
A "Fürstben" szolgált

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
 

Ikarus 556 Ferihegyen

 

Zsille Péter küldeménye. MTI fotó, '75-76-ból.
 
     
A MALÉV is sokáig használt Ikarus 556-ost

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
 

Átalakítások a BKV-nál

*** A GA 81-04-est 1967 május 10-én minősítették át különjárati városnézővé a Budapest Tourist megbízásából. Ajtóelrendezése 1-0-0-ra változott és utasterében 2+2 ülésrendezést hoztak létre. A jármű városnéző- és kirándulójáratokat bonyolított le, 1977. április 15-iki selejtezéséig.
Alvázszáma: 556.00-004/65 volt.
**(Nagy Zsolt)

A GA 81-04

GB 33-94
A GA 81-20 -> GA 82-30 -> GB 33-94 -ról küldök két képet. 1974, vagy 1975 nyarán utaztunk vele
Nyugat-Dunántúlra egy brigádkirándulás alkalmából. A rendszámra nem emlékszem, csak arra,
hogy a KISZ-busz volt. Sajnos egyik felvételen sem főszereplő a busz. A felvételeket Tóth Sándor,
akkori kollegám készítette. Akkortájt a Fürst Üzemegységben dolgoztunk együtt a 2-es vonali
brigádban. Azóta nem találkoztam vele.

A kocsi színére nem emlékszem biztosan. Talán bordó és krémszín lehetett, de elég ronda volt. A
belsejében u.n. repülőülések voltak, amelyeken a vasúti kocsik 1. osztályában használatos
mokett anyagú huzat volt. A melegben gusztustalanul tapadt és porszagot árasztott.
Úgy vélem, hogy ameddig nem találsz róla jobb képet, addig a semminél ezek is többet
jelentenek.

 

Kép: www.regifotok.hu
 

   
A felvételeket  Lossonczy Miklós küldte.
A felvételek Kőszegen készültek 1974-75-ben.


A GA-81-04 a GB-33-94-es
Ikarus 556-os
és a GC-85-44 frsz.-u
Ikarus 211-es a Főműhely udvarán

GA-82-75
Autóipari Kutatóintézettől átvett Ikarus 556.70

a KPM Autófelügyelet 7053/1973 sz. engedélyével különjárati autóbusszá alakítva Sallai Üzemben.
Szállítható személyek: 42 fő gépjármű vezetővel és idegenvezetővel együtt.

 

Prototípus átépítés

A FAÜ-hez 1964.12.23-án a érkezett, GA-81-16 és a GA-81-17 rendszámmal.
Az
Ikarus 556-os autóbuszokat 1968.10.03-án emeletes autóbusz építéshez átadták a 20 sz. AKÖV-nek
(GA 81-17-ből készült az alsó rész és az alváz is ez maradt).

   
A GA-81-17, még forgalomban és nem sokkal az átalakítás előtt.

A kocsi emeltes buszként 12 sz. AKÖV-nél üzemelt 1976.06.03-ig, innen a Volán Üdülőbe került Balatonvilágosra,
majd a Volánbusz Ceglédi bontótelepére került megőrzésre, majd egy magánszemély vásárolta meg.

Reprodukció az Autó-Motor 1969. januári számából és egy kép az Internetről
 
     
Tesztelés alatt.
     

Pécs, '69 '70

 
~ ... ~
 
A jobb oldali felvételt az interneten találtam a felvétel szerzőjét nem ismerem.
 
~  ...  ~

A GA 81-17 selejtezése és napjainkban

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

2009. október

Újra Pécsett az emeletes busz

Pannon Volán ZRt. közleménye

Az Ikarus 556-os autóbuszai 1964-ben jelentek meg az utakon, ennek a típusnak az átépítéséből alakították ki az első magyar emeletes autóbuszt, amely 1969-től, 1976. június 3-ig szolgálta a pécsi tömegközlekedést a jogelődnek, 12. sz. AKÖV-nek, ill. a 12. sz. Volán Vállalatnak az üzemeltetésében.

Az alap Ikarus 556-os majd' 11 méteres hosszúságával már megfelelt az Union Internationale Transports Publics (UITP) által ajánlott méreteknek. Ezt az autóbuszt a korábbi nagy helyigényű megoldásoktól eltérően padló alatti motorral szerelték. Az 556-os típusnál alkalmazták először kísérleti jelleggel a padló alatti hathengeres, soros, fekvő dízelmotort, melynek továbbfejlesztett változata volt a későbbiekben elterjedt 2156 HM 6U típusjelzésű motor.

Az emeletes autóbusz "fénykorában", az 1970-es évek elején Újmecsekalján

Az emeletes busz a pécsi szolgálatot követően - ahol többek között a 20-as és a 28-as járatokon vitte az utasokat - a balatonvilágosi Volán-üdülő parkjába került, majd onnan a Volánbusz ceglédi bontótelepére.

A rendkívül rossz állapotban lévő autóbusz vontatását Budapestről - a tulajdonossal kötött megállapodás alapján - a Pannon Volán munkatársainak szakszerű logisztikai tervezése, a szükséges engedélyek beszerzése után a társaság Scania típusú autómentőjével oldották meg. Október 20-án az "emeletes" a Pannon Volán pécsi központi telepére került, ahol a társaság vállalta állagmegóvó megőrzését. A tulajdonos elképzelései szerint jövőre, az EKF-hez kapcsolódva szponzorok bevonásával eredeti állapotában tervezi felújíttatni.

PNLb/Pannon Volán Zrt.

2012. januári helyzetkép.

   

Egy kis helyreigazítás szükségeltetik a riporthoz.
Az első és talán a legfontosabb. Az autóbusz tulajdonosa ezt a műszaki, ipari emléket semmilyen körülmények között sem fogja se eladni, se szétbontani!
Célja, hogy ez a jármű felújításra kerüljön, visszakapja eredeti, 1969-es "fényét".

A másik, ami egy kis kiigazítást igényel. Mindkét autóbusz 1964-ben az Ikarusban készült és került a az akkor még Fővárosi Autóbuszüzemhez.
1968-69-ben a 20. sz. AKÖV készítette, egy angol emeletes busz mintájára.

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
 

Az 1962-ben elkészített Ikarus 557-es prototípus homlokfalának közepére egy harmadik fényszórót szereltek.
1963 őszétől gyártott autóbuszokon már az
Ikarus 180, ill. 556-os típusokon megszokott homlokfali iránytáblatartója kapott helyet.

 
 
 
 
 

A motorkérdés megoldatlansága miatt összesen 38 darab 557-es készült.

 
 
 
 
 
 
Saját felvételeim közül, csak ez az egy van 557-ről és ez is csak véletlenül.
 
 
Az Erzsébet téri, a képen még MÁVAUT autóbusz pályaudvar.
 

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
 

1960

 

           
 
           


 

 
 
 
 
 
 

"Padló alatti 180 LE-s motorral voltak ellátva, kormányberendezésük szervo rendszerű, tengelykapcsolója, pneumatikusan működtethető. Sebességváltójuk ASTRA AS 65/4 típusú, 5 előre és 1 hátrameneti fokozattal. Üzemanyagtartálya 250 L-es. Az autóbuszok LIKINO gyártmányú futóművekkel ( A és C tengely ) vannak felszerelve."**
 
   
 

 

Ikarus 180 belső
A képet Benda Györgynek küldték, mint érdekességet.
A felvétel, valószínűleg egy miskolci
Ikarus 180 utasterét mutatja, még a kalauzos korszakban.

Az Ikarus gyár 50000. autóbusza egy Ikarus 180-as volt, melyet 1971. november 5-én adtak át szovjet rendeltetéssel.
Az "ízelt" család gyártása 1974-ben fejeződött be Mátyásföldön a Peruba szánt
- majd végül itthon maradt -
Ikarus 180-asokkal.

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

A FAÜ először 1964-ben vásárolt az Ikarus 180-as típusból.

1963. december.

A FAÜ-nek szállított Ikarus 180 -as, önhordó karosszériájú járművekbe is az új, Rába-MAN 2156 HM 6U típusú hathengeres,
141 kW teljesítményű, soros elrendezésű, padló alatti dízelmotort helyeztek, amelynek hengerűrtartalma 9572 cm
3.
A 16 500 mm hosszú csuklós kocsi, 1-2-2-2 ajtóelrendezéssel építették. 42 ülő és 140 álló, az utóbbit befogadására méretezték.
Az első tíz
Ikarus 180-as a FAÜ-höz 1964-ben érkezett. (1964 és 1972 között 414-et szállítottak a főváros részére).

Hatósági vizsga
időpontja
Rendszáma Szolgálati
hely
Alvázszám Motorszám Megjegyzés
1964.01.10. GA 85-10~GA 85-18 Fürst 180.00.63/01~/09 619.xx  
1964.10.17. GA 07-30II** Récsei 180.00/12-64 EO 680/468/11  
65.01.13. GA 85-19 Fürst na. na. Az AUTÓKER-től
1965.09.27.~65.12.31. GA 85-21~GA 85-43 Fürst 180.70-001~02x/64 619.xx  

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

GA 07-30II**

180.00.012/64 1964.10.17 Fürst 1965.03.31 Récsei
FAÜ 1965 március 31-ig tartó 40 ezer km-es próbaüzemre átvette, ezt követően Pécsre került 12 sz. AKÖV-höz.
GA 79-65 rendszámmal üzemelt.
1967.09.20-án átadták a budapesti MÁVAUT részére. 1971 decemberére ''Hotelbusszá'' építették át
és éjszakánként Budapest-Zalaegerszeg között üzemelt. 1976.03.31 dátummal selejtezték.

 

   
A GA 07-30II az Ikarusban rendszám nélkül a FAÜ üzemeltetésében a 12-es viszonylaton

Az állomány, korábbi és további változásai

Év Nyitó
állomány
+
-
Állományváltozás Záró
állomány
Egyéb
1964 0 (+10) GA 85-10~85-19 10  
1965 10 +21 GA 85-21~85-41 31 GA 85-18 -> GA 85-20
1966 31 +2 GA 85-42; GA 85-43 33  
1967 33 +20 GA 86-53~86-72 53 Ikarus 180-asok kapják, folytatólagosan az addigra már gyártásukat befejezett FAÜ csuklósok rendszámát
1968 53 +111 GA 86-73~87-83 164  
1969 164 +65 GA 96-26~96-90 229  
1970 229 +50 GA 87-84~88-00; GA 95-88~96-00
GA 96-06~96-25
279 A GA 96-01~05 VOLÁN-os rendszám
GA 95-80~84 Különjárati
1971 279 +26 GA 96-91~97-00; GC 46-14~46-29 305 GC 46-13-ig Ikarus 556
1972 305 +110 GC 46-30~46-99; GC 47-00~47-14
GC 47-30~47-53; GA 95-85
415 Ekkor már keveredik
a rendszám az
Ikarus 260-asokkal
GC 47-15~47-29
Ikarus 556
1973 415 0   415  
 
 
Évszám Meglévő állomány Selejtezés db. Záró állomány Egyéb
1974 415 -17 398  
1975 398 -14 384  
1976 384 -114 270  
1977 270 -84 186  
1978 186 -60 126  
1979 126 -35 91  
1980 91 -91 0 Az utolsó 41 db. Ikarus 180-ast
az Óbuda üe. selejtezte 1980. január 20-án

Vissza az autóbusz- közlekedés történetéhez

˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛

GA 85-11
A Fürst garázs állományába tartozott, mindvégig. 16 év elteltével 1980. január 15.-én törölték az állományból.**
GA 85-12 Minkét buszt 1964. 01.10-én vették állományba. Alv.sz. 180.00.63/02 és 03**
 
Kezdetben a "Fürst" garázs állományába tartozott, majd áthelyezték az Óbudai garázsba.   1978. szeptember 1-én selejtezték.**

Az első Ikarus 180-asokra, még felkerült a pótkocsis szerelvényeknél kötelezően használatos fekete-sárga háromszög.
Az első index lámpák a GA 85-xx sorozatnál még a fényszórók mellé kerültek.

GA 85-21-től GA 85-43-ig, kivéve a GA 85-32-es, az Ikarus 180-asok viszonylatszámjelzője kisméretű, négyzet alakú volt. A vezetőfülke oldalablakán egy törés volt amit a későbbi típusoknál elhagytak és a viszonylatszámjelzőt is széles téglalap alakúra gyártották.


GA 85-18

még az eredeti rendszámmal.
1965. szeptember 6-án átrendszámozták
GA 85-20-ra
Beszerzése: 1965 január 18.
Selejtezése: 1978. szeptember 1.
   
GA 85-19
valószínűleg az
átfestése után.
Beszerzése: 1965 január
Selejtezése: 1978. szeptember 1.

GA 85-28
75-ös trolipótlón
Beszerzése: 1965 december 29,
Selejtezése: 1974.

A járműtárolás és karbantartás gondjain enyhített,
 hogy 1970. január 14-én üzembe helyezték a korszerűen felszerelt,
 250 jármű kiszolgálására alkalmas
 Óbudai autóbuszgarázst
A felvétel valamikor 1975-ben készülhetett, mert az Óbudai garázs 1974. végén kapott 260-as Ikarust
 
GC 47-00
Alvázszáma: 180.36-1033/72**
     
A képen látható GC 47-00 Ikarus-t társaival együtt 1972 december 19-én szállították a BKV-hoz. A GC-46-96-tól a GC-47-14-ig Ikarus 180 típus és a Récsei garázsba kerültek. A GC-47-15-től GC-47-29-ig, Ikarus 556 típus, amelyeket 1972 december 29-én szállítottak szintén a Récsei garázsba. GC-47-30-tól GC-47-53-ig még 180-as típus, onnantól kezdve már megjelenik az Ikarus 260-as.
 
Haller utca, volt Hámán Kató út 1976-ban. A képen a GC 47-00 rendszámú Ikarus 180, a 33. viszonylaton.
 


Ami megmaradt...

A GA-96-00 rendszámú Ikarus 180-as maradt meg egyedül a majd 500 darabból,

amit valószínűleg a lő pavilonná alakításának köszönhetünk!
 
 

GA 96-00
Beszezése: 1970. november 22. Selejtezés: 1978. szeptember 25.
Alvázszám: 180.72-1205/70**
Ikarus 180, Szentendre - múzeum
 

A GA 96-00, 2003 június 22-én Kiskunhalason, az Old Timer Találkozón.

Selejtezések

GA 87-00
 
és egy belső kép a GA 87-25-ről
 
Egy pár fotó az utolsó előttiek selejtezéséről, 1977-ből. GA 87-29, GA 96-87
 

 

GC 46-96

 

Frsz. Szolg.hely Alv.szám Hatósági vizsga Állományból törl. Telj. kocsi km.
GA 87-00 Récsei 180.72-078/68 68.08.08. 77.04.27. n.a.
GA 87-25 Récsei 180.72-137/68 68.08.25 75.12.09 460 ezer km.
GA 87-29 Récsei 180.72-136/68 68.08.25 76.05.24 n.a.
GA 96-87 Récsei 180.72-435/68 69.08.26 76.01.06 n.a.
GC 46-25 Fürst 180.36-1421/71 71.12.18. 76.12.06. 585 ezer km.
GC 46-96 Fürst -> Óbudai 180.36-1670/72 72.09.23 80.01.06 n.a.

Különleges felépítmények

Az egyetlen Leyland motoros, speciális Wilson váltóval ellátott 180-as.
A felvétel 1965-ben készült.
Ebből a buszból építették a "HOTELBUSZT".

Cikk az Autó-Motor hasábjain.

Autó-Motor
 

   
 

 

GA 79-65

A Budapesti Jármű Ktsz és
a MÁVAUT gyártmánya.

   
Az Ikarus 180-as alapokra épített HOTELBUSZ.
Budapest és a Zala megyei Lenti község között akár éjszaka is lehetett utazni, jóval kényelmesebben, mint korábban.
Nem kellett ülve aludni, esetleg ökölbe szorított kézzel drukkolni, hogy ne legyen szomszédunk
és a duplaülésre heveredve megússzuk az utazást.
Heti háromszor ugyanis újfajta közlekedési eszköz állt az utazók szolgálatába: a hálófülkés hotelbusz.
Kívülről nem sokban különbözött a hatvanas években, a fővárosi forgalomban funkcionáló csuklós
Ikarus 180-as típustól.
Ez volt ugyanis az alapja a mozgó szállodának, amelyet a Budapesti Jármű Ktsz és a MÁVAUT dolgozott ki.

Szemere Katalin írása

      A MÁVAUT egyébként minden évben igyekezett valami újjal előrukkolni. Hol farmotoros busz szerkezetére épített panoráma-buszt, eltüntethető oldalablakokkal, műanyagfonattal bevont, jól szellőző ülésborítással, hol pedig héttonnás Csepel tehergépjárműt csuklósított hétkerekű pótkocsi csatolásával. Sőt, a nevükhöz köthető egy 1969-es kísérlet, az emeletes autóbusz, amely csak a tesztüzemet élte meg.
Nem úgy, mint a huszonhat utast szállító hotelbusz, amelyben tényleg minden adott volt a kényelmes utazáshoz, a mosdótól a zuhanyzóig, a rádiótól a jól felszerelt minibárig. A jármű első felébe építették a hat hálót, tizenkét fekvőhellyel. Ezeket a szivacsbetétes emeletes ágyakat napközben is remekül lehetett használni, ha pár mozdulattal háttámlás ülésekké alakították. A szeptemberi sajtótájékoztatón a MÁVAUT vezetői arról álmodoztak, hamarosan ezek a buszok szállítják a nyaralni vágyókat a jugoszláv tengerpartra.
Mára sem ment ki a divatból a hotelbusz, bár ritkán fut előre meghatározott útvonalon. A járművet bérelheti nagyobb család vagy maximum húsztagú baráti társaság. Két sofőrrel gyakorlatilag oda utazhatunk vele, ahova a pénzünk engedi.

 

A volt NDK-ba 311 db. Ikarus 556-os
típusú autóbuszt szállítottak.
 
Ezek egyike, még aktív korában.
 
A rendszám a wikipedia szerint
Drezda megye, Niesky járás.
 
   

 

Reprodukciók
További fotók erről a típusról a Képtárban